
A képeken “PEZ” alkotásai láthatóak.
A tolvaj
A hangulatom a héten
Elvesztett egy fogadást, ezért légikÃsérÅ‘nek kellett állnia az AirAsia egyik járatán Richard Bransonnak, a rivális Virgin légitársaság milliárdos alapÃtójának, akit azonban hamar kirúgtak új állásából, mert kiöntötte a narancslevet.
Branson adott az apró részletekre: szÅ‘rtelenÃtette lábát, kirúzsozta száját és piros szoknyát húzott, amikor vasárnap utaskÃsérÅ‘ként megjelent az AirAsia Ausztráliából Malajziába tartó gépének fedélzetén. Tony Fernandes, a légitársaság feje – akivel a fogadást kötötte – azonban a hatórás utat követÅ‘en eltanácsolta a “stewardessi” munkától Bransont, miután az szándékosan narancslevet öntött riválisa ölébe. Azt mondta: Branson egy tizes skálán legfeljebb egy pontot kaphatna teljesÃtményére.
“Meg akartam ölni, mondtam, hogy ne merészelje” – utalt a malajziai üzletember arra, hogy brit kollegája szándékosan leöntötte. “Az út egy részében alsónadrágban kellett járkálnom, mert nem volt nálam másik nadrág” – tette hozzá.
A két mogul még 2010-ben kötött fogadást arról, hogy csapataik hogyan végeznek a Forma-1-ben. Természetesen mindketten saját csapatuk mellett tették le a garast, Fernandes istállója azonban előrébb végzett Bransonénál.
A Perth-bÅ‘l Kuala Lumpurba vezetÅ‘ út után Branson úgy fogalmazott: mindig is ki akarta próbálni magát légikÃsérÅ‘ként, de úgy tűnik, vissza kell térnie mindennapi életéhez. Az útból és az a körüli hÃrverésbÅ‘l származó pénzzel egy kórházban ápolt gyerekeket segÃtÅ‘ ausztrál alapÃtványt támogatnak.
Ennyire elege lett az esős időjárásból?:D
Egy szerelmes pár élete